Kedves Diákok!
Szeretettel köszöntünk Benneteket Tehetséghíradónk honlapján!
Intézményünk, a Kőbányai Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szolgáltató Központ és Tehetségpont fontos feladatának tekinti, hogy a kerületben élő vagy tanuló fiatalok kimagasló képességeiket - bármilyen téren jelentkezik is az, - megmutathassák környezetüknek, figyelmet kapjanak és segítséget ahhoz, hogy képességeiket mind jobban kibontakoztatva tehetséggé, tehetséges személlyé váljanak.
Ennek érdekében intézményünk 2010 januárjában kerületi Tehetségpontként regisztráltatta magát, ami azt jelenti, hogy a kőbányai oktatási intézmények és a hozzánk forduló magánszemélyek számára egyaránt hivatottak vagyunk pedagógiai, vagy szükség esetén pszichológiai segítséget nyújtani mind a tehetségek felismerése, mind pedig azok fejlesztése, kibontakoztatása terén.
Most már tehát mint Tehetségpont, máris több olyan tehetségsegítést célzó akcióba fogtunk, amellyel az iskolákban és az óvodákban folyó tehetségfejlesztő tevékenységet, és természetesen Benneteket, közvetlenül, személyesen is segíteni szeretnénk.
Ilyen pl., hogy az óvodákban és iskolákban mind több olyan programot támogatunk, amely azt célozza, hogy a Bennetek rejlő jó képességek megmutatkozhassanak, ne maradjanak elrejtve. A kimagasló képességű fiatalok közönség előtti bemutatkozására pedig Tehetségnap keretében adunk teret, ahol fellépési lehetőséget kapnak. Ilyen Tehetségnap évente egyszer kerül majd megrendezésre, a legelsőt 2011. március 3-ra tervezzük.
Minden kerületi diák és szülője számára egyéni tanácsadással is rendelkezésre állunk képességfejlesztés, tehetséggondozás vonatkozásában.
Ezen kívül természetesen honlapunk diákok számára nyitott rovatában közzé- tesszük a Benneteket érintő aktuális híreket, információkat.






Néhány olyan könyvet ajánlunk még az alábbiakban, amelyet e témában való érdeklődésetek kielégítésére, személyiségetek építésére, kreativitásotok fejlesztésére használhattok.














