
Cím: MOL Tehetséggondozásért Díj
Kiíró: Új Európa Alapítvány
Határidő: 2012. 12. 31.
Pályázhat: Tanárok, edzők, nevelők,
- akik 10-18 év közötti fiatalokat oktatnak, nevelnek, segítenek, képeznek, kísérnek, vagy diákcsoportok, csapatok fejlődését segítik, szakköröket vezetnek, diákjaik iskolán kívüli tevékenységét, szakmai pályafutásukban történő elindulását önzetlenül és eredményesen segítik;
- akik figyelnek azokra a gyerekekre, akiknek egyébként családi hátterük vagy anyagi lehetőségeik miatt nem, vagy csak kevés lehetőségük lenne arra, hogy kiemelkedjenek, fejlődjenek, továbblépjenek;
- akik olyan fórumokat hívtak életre (versenyek, találkozók, alapítványok, egyesületek, önképzőkörök stb.), amelyek elősegítették a gyerekek és fiatalok továbblépését, tehetségük kibontakoztatását;
- akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították, hogy szakmai és emberi kvalitásaik miatt egyaránt érdemesek az elismerésre, akik a nevelők, tanárok, sportági edzők közösségének a megbecsülését, elismerését is bírják
Cím: Szakértői tanulmányutak - Egyéni pályázatok
Kiíró: Tempus Közalapítvány
Határidő: 2012. 10. 12.
Pályázhat: - a 27 európai uniós tagországa
- az EGT- és EFTA-országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein,Svájc)
- a tagjelölt országok (Törökország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság,
Horvátország)
A pályázatra jogosultak köre:
A résztvevők az oktatási és képzési rendszer valamennyi részét (általános,
szakmai és műszaki oktatás és képzés) képviselik és képesek a megszerzett
tudást multiplikátorként továbbadni.
- helyi, regionális és nemzeti hatóságok képviselői
- oktatási és szakképző intézmények, képzőközpontok, képzési szolgáltatók
igazgatói
- tanácsadó intézetek igazgatói
- értékelési és akkreditációs központok vezetői
- munkaközösség-vezetők
- vezető tanárok és tanárképzésben részt vevő oktatók
- oktatási és szakképzési tanfelügyelők
- oktatási és képzési hálózatok és szövetségek vezetői
- pedagógiai és pályaválasztási tanácsadók
- oktatási szolgálatok, munkaügyi központok és tanácsadók képviselői
- humán erőforrás menedzserek
- vállalatok oktatásért és képzésért felelős munkatársai
- kereskedelmi és iparkamarák képviselői
- munkaadói szervezetek képviselői
- szakszervezetek képviselői
- kis- és középvállalatok vezetői és tulajdonosai
- kutatók
Cím: Az FKF Zrt. Gyermekrajz-pályázata - téma a hulladék újrahasznosítása
Kiíró: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
Határidő: 2012. 09. 30.
Pályázhat:
- 4-6 éves
- 6-10 éves
- 10-14 éves
Cím: FKF Zrt. Szépírói pályázata - téma a hulladék újrahasznosítása
Kiíró: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
Határidő: 2012. 09. 30.
Pályázhat:
- Alsó tagozat
- Felső tagozat
- Középiskola
Cím: Egymásra lépni tilos!
Kiíró: Budapest Esély Nonprofit Kft.
Határidő: 2012. 09. 30.
Pályázhat: egyéni alkotók és alkotócsoportok
Cím: Országos Diákfilmszemle 19.
Kiíró: Ház a Réten Kulturális Egyesület, Aranytíz Kultúrház, POLIFILM Műhely Alapítvány
Határidő: 2012. 08. 01.
Pályázhat: filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók
Cím: Pályázat az Országos Ifjúsági Folklór Találkozó és Vásáron való részvételére
Kiíró: Mini Magyarországért Alapítvány
Határidő: 2012. 07. 15.
Pályázhat: jelentkezhetnek korhatári megkötés nélkül mindazok a magyar fiatalok, akiket a népművészet megérintett, akik közelről meg szeretnének ismerkedni hagyományainkkal
Cím: Számítógép Álom 2012
Kiíró: Mátrix Alapítvány
Határidő: 2012. 07. 11.
Pályázhat: minden olyan 10-14 év közötti gyermek, akinek 2 vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga a 4,5-et eléri, otthonában nincs
számítógép, és az egy főre jutó jövedelmük a létminimum (71 736 Ft) alatt van
Cím: Mozdulj a jó irányba!
Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztési Minisztérium,
Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Határidő: 2012. 06. 29.
Pályázhat: - óvodás kategória
- kisiskolás kategória (1-4. osztály)
- felső tagozatos kategória (5-8. osztály)
- felső tagozatos kategória (5-8. osztály)
- középiskolás kategória (9-12. osztály)
Cím: Szegedi Tehetség-HÍD Program
Kiíró: Szegedi Tudományegyetem
Határidő: 2012. 06. 01.
Pályázhat: 12.-es diákok
Cím: Kedvezményes szállás, étkezési lehetőség biztosítása gyermekeket táboroztató szervezetek, intézmények számára
Kiíró: Környezetvédő Kölykök Szabadidő Egyesület
Határidő: 2012. 06. 01.
Pályázhat: Általános iskolák, gyermekekkel foglalkozó társadalmi, ifjúsági szervezetek, sportegyesületek stb.
Cím: Pályázat műszaki és természettudományi ismeretek oktatásának támogatására és népszerűsítésére, valamint az ezt oktató pedagógusok
elismerésére
Kiíró: Pro Progressio Alapítvány
Határidő: 2012. 05. 31.
Pályázhat: magyarországi középfokú oktatási intézmények (gimnáziumok,
szakközépiskolák)
Cím: Tanulók év végi könyvjutalmazása
Kiíró: Tinta Könyvkiadó
Határidő: 2012. 05. 31.
Pályázhat: minden Magyarországon működő alsó- és középfokú tanintézet
Cím: Az én édesapám vagy az Én nagypapám
Kiíró: Perspektíva a Jövőért Alapítvány
Határidő: 2012. 05. 28.
Pályázhat: magyarországi 10-14 éves korú fiatalok
Cím: Végvári élet - képzőművészeti pályázat
Kiíró: Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási intézmény, Salgótarjáni Kamarazenekar Egyesület
Határidő: 2012. 05. 25.
Pályázhat:
I. korcsoport 1-4. osztály
II. korcsoport 5-8. osztály
III. korcsoport 9-13. osztály
Cím: Pályázat Amerika Nap Megrendezésére
Kiíró: Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége
Határidő: 2012. 05. 15.
Pályázhat: helyi önkormányzattal együttműködő, magyarországi középiskolák
Cím: Igazolt hiányzás
Kiíró: Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány
Határidő: 2012. 05. 15.
Pályázhat: Alapfokú oktatást nyújtó közoktatási intézmények
Cím: A magyar trikolór tizenkét hónapja
Kiíró: New York-i Hungarian TV, 56Lángja Alapítvány
Határidő: 2012. 05. 10.
Pályázhat: bárki